A németországi Harsewinkelben elrajtolt a Farming Simulator bajnokság!
A GIANT SOFTWARE 14 fordulóból álló Farming Simulator bajnokságot (Farming Simulator League, FSL) indított, amelynek első felvonására a németországi Harsewinkelben található CLAAS gyárban került sor. Az első tornán 26 csapat mérte össze tudását, és természetesen a mi csapataink sem maradhattak ki. Milyen volt a torna? Hogyan teljesítettek játékosaink? Mindez kiderül az alábbi, rövid tudósításból.
Miért pont a harsewinkeli CLAAS gyártóüzem lett az első forduló helyszíne?
A Farming Simulator (mezőgazdasági szimulátor) című számítógépes játékot kiadó, és azóta is folyamatosan fejlesztő GIANT SOFTWARE évente megrendezi a játék szerelmeseinek szóló FarmCon eseményt. A rendezvényre idén július 27–28-án került sor. A fanok a játék fejlesztőinek és ezek partnereinek bemutatói mellett a játékkal kapcsolatos, legfrissebb hírekről és újdonságokról is értesülhettek. Ez utóbbiak közül kétségkívül az elsőként a 2019. október 22-én boltokba kerülő platina kiadásban (Platinum Edition) elérhető CLAAS traktorok illetve egyéb mezőgazdasági gépek bejelentése váltotta ki a legnagyobb visszhangot.
A vállalatunkat képviselő BEDNAR csapat
Az FMT csapata a Farming Simulator bajnokság első tornáján
Milyen volt a Farming Simulator bajnokság első állomása?
Az első nap a selejtezőké volt. Az első fordulóban 26 csapat 13, egyenként 15 perces játékban gyürkőzött egymásnak. A győztesek és a legmagasabb pontszámot elért vesztes a második fordulóban folytathatták a küzdelmeket. A második fordulóra közvetlenül az első után került sor. A 14 csapatból az egyes játékok győztesei és a legmagasabb pontszámot elért vesztes jutott a negyeddöntőbe. Ez a rendszer még a győzelemre nem igazán esélyes csapatokat is küzdelemre ösztönözte, hiszen még vereséggel is tovább lehetett jutni.
Az FMT csapat első selejtezőjét a Grimme csapat ellen vívta
A BEDNAR csapat az első selejtező körben az SDL Gaming csapattal mérte össze tudását
A negyeddöntőkre, majd az elődöntőkre, végül a döntőre a torna második napján, július 28-án, vasárnap délután került sor. A negyeddöntőbe a selejtezők második körének hét győztese mellett a legmagasabb pontszámot elért vesztes csapat jutott. A negyeddöntők győztesei az elődöntőben folytatták, az ott győzelmet arató két csapat pedig az első Farming Simulator bajnokság legelső tornájának döntőjében találkozott. A döntő két menetből állt. A győztes csapat 2000 euróval és egyéb értékes nyereményekkel lett gazdagabb.
Hogy teljesítettek a BEDNAR csapatai?
Mindkét csapatunk maximális felkészültséggel és összpontosítással érkezett a tornára. Az FMT a Grimme ellen vívta első meccsét. A nagy nézőközönséget vonzó összecsapás sorsát a Grimme sajnos igen gyorsan eldöntötte: tervüket maradéktalanul valóra váltva esélyt sem adtak a mieinknek.
Az FMT csapat első selejtezőjét a Grimme csapat ellen vívta
A BEDNAR csapat az első selejtező körben az SDL Gaming csapattal mérte össze tudását
A BEDNAR csapat délután ült a képernyők elé. Ellenfelük az SDL Gaming csapat volt. Kezdetben a BEDNAR uralta a játékot, de az utolsó öt perc gyökeres változást hozott. Ekkor domborodott ki igazán az SDL Gaming stratégiája és erőfölénye. Végül a BEDNAR sem tudta elkerülni a vereséget, pontszámuk azonban reményt adott a „vigaszágon”, vagyis a legjobb vesztesként történő továbbjutásra. Ez azonban hiú ábrádnak bizonyult, így mindkét BEDNAR csapat az első körben búcsúzott a Farming Simulator bajnokság első tornájától. A torna teljes eredménysora a bajnokság hivatalos weboldalán tekinthető meg.
A Farming Simulator bajnokság második fordulója
A bajnokság második fordulójára online, az interneten kerül sor. A torna 2019. augusztus 10–11-én kerül megrendezésre, és a játékosok immár otthonról, megszokott karosszékük kényelmében izzadhatnak a virtuális kombájn vezetőfülkéjében. A bajnokság 2019. augusztus 20. és 24. között megrendezendő 3. fordulójának helyszíne ismét Németország, azon belül Köln lesz. Az ezt követő fordulóknak Svájc, Lengyelország és Franciaország ad helyet. A bajnokság teljes menetrendje a bajnokság hivatalos weboldalán tekinthető meg.
Ing. Zdeněk Souhrada, BEDNAR FMT s.r.o. [email protected] Marketingszakértő
A DIRECTO NO vetőgépet a tarló, a köztes kultúrák vagy a nehéz és sziklás talajok direktvetésére tervezték. Egy menetben akár háromféle növényt is vethet, vagy vetés közben műtrágyát is kijuttathat. ...
Fedezze fel, hogy a BEDNAR ROW-MASTER kultivátorok innovatív tulajdonságaikkal hogyan jeleskednek a sorközművelésben. Optimalizálják a hatékonyságot és a hozamokat fenntartható módon....
A BEDNAR a rövidtárcsák gyártójaként a legszélesebb termékportfóliót kínálja a munkaterület tekintetében. A vállalat a SWIFTERDISC néven kínált 520 és 560 mm átmérőjű röidtárcsák között nagy képviselet...
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
A teljesítmény-sütik a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
A hirdetési sütik arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a sütik követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.